Sírkőformák, szimbólumok
(Kiegészítés az Izraelita temető szócikkhez)

 Vissza a témalistához

Az askenáz, vagyis európai zsidó temetők sírkövei az évszázadok során több változáson is átestek. A zsidóság középkori megtelepedésétől kezdődően a halott fejénél felállított, téglalap alapon álló sírkövek egyszerű, félköríves formájúak voltak, majd a lezárásuk alkalmanként módosult annyiban, hogy egyfajta vállas bevágást kaptak a félkörív illeszkedésénél. Ezután pedig kialakultak a trapéz és háromszög formában végződő, illetve az örök összetartozást szimbolizáló kettős kőtáblás sírkövek. A 18–19. században barokk, majd klasszicista építészetből átvett elemek is megjelentek a sírkövek kialakításában, a 19. század végére és a 20. század elejére pedig egy új divat jelent meg, melynek hatására márvány obeliszkeket, díszített síremlékeket emeltek, illetve néhány tehetősebb zsidó ember monumentális családi mauzóleumokat építtetett. Ilyenek találhatóak például Budapesten a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben is, ahol a mauzóleumok egy része a családok Andrássy úti palotáihoz hasonlít, sőt nem ritka az sem, hogy ugyanaz a személy tervezte őket, mint a palotákat.

A középkortól kezdődően a sírköveken a feliratokon kívül gyakran található valamilyen ábrázolás is. Ezek lehetnek például növényi és állati motívumok, melyek sokszor az elhunyt nevére utalnak (pl. Júda – oroszlán, Cvi / Hirsch – szarvas), koronák, amelyek a tudós emberek sírjait jelölik, és letört virágok is, amelyek pedig többnyire a fiatalon elhunytak sírját díszítik.^[1] A leggyakoribb motívumok a következők: koszorú, szomorúfűz, áldást osztó kezek (a kohaniták sírjait jelölik), kancsó (a leviták sírjait jelölik), kettős kőtábla, gyertyatartó (menóra), illetve a 20. században a Dávid-csillag. Emellett, mivel a 19. század vége felé egyre több zsidó személy kapott nemesi címet, a családi címereket is gyakran megtaláljuk a sírokra faragva.^[2] 

Források:

Kormos Szilvia, „A sírkövek motívumai” és „A temető jellemző kőformái”, In: Kormos Szilvia – Bányai Viktória, A pilisvörösvári zsidó temető (Budapest: MTA TK Kisebbségkutató Intézet – Magyar Hebraisztikai Társaság, 2016), pp. 16–23.

Papp Gábor, szerk., Az örökkévalóság háza. A Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető (Budapest: Nemzeti Örökség Intézete, 2017).

Scheiber Sándor, „Utószó”, In: Wirth Péter, Itt van elrejtve. Tokaj-Hegyaljai zsidó temetők (Budapest: Európa Kiadó, 1985), pp. 149–157.