A tanítónő

Szerző:	Györegy Zsolt
Korrektor:	Koltai Kornélia
Publikáció dátuma:	2014. május 13.
Projekt státus:	✓ Feltöltve
Wikipedia oldal:

 Vissza a témalistához

A tanítónő – Falusi életkép három felvonásban Bródy Sándor 1907–1908 között írt és leghíresebbé vált színdarabja. Ősbemutatóját 1908-ban a Vígszínház színpadán tartották.

Tartalom

1. Keletkezéstörténet
2. Szereplők
3. Cselekmény
4. Értelmezés
5. Színházi bemutatók, fogadtatás
6. Adaptációk
7. Jegyzetek
8. Források
9. Kapcsolódó szócikkek

Keletkezéstörténet

A cselekményszál alapját valós események ihlették: Bródy egy vidéki folyóiratban (talán a Szegedi Naplóban)[1] olvasott egy Pesten tanult, vidéken elhelyezkedő fiatal tanítónő meghurcolásáról és öngyilkosságáról, melyet először novella formájában dolgozott fel, az Új Időkben Petrovics Katalin (1895), míg Az asszonyi szépség című elbeszéléskötetében A tanítónő címmel (1897) megjelentetve.[2] Az a gyakorlat, miszerint egy novellista egy rövid írásából készít színdarabot, meglehetősen közkeletű volt a századforduló irodalmában – elég csak Csehovra, Gorkijra vagy Gárdonyi Gézára gondolni.[3]

Bródy 1905-ös öngyilkossági kísérletét követően, lábadozásai alatt alig-alig alkot, 1908-ban A tanítónő színpadra állításával szólal meg ismét. A vígszínházi társulat olvasópróbáján a szerző maga olvassa fel darabját, melyet a színészgárda terjengősnek, nehezen betanulhatónak és befogadhatónak titulál. Ebből kifolyólag Faludi Gábor színházigazgató lerövidítteti a szövegkönyvet, és egyben ráveszi Bródyt, hogy a történetet is módosítsa: írjon – a közönség igényeinek megfelelve – esküvővel záródó, és ezáltal a felszínen pozitívabbnak ható végkifejletet színművéhez. E verzió marad 1954-ig a köztudatban, mikor is Siklós Olga, a Jókai Színház dramaturgja rálel Bródy módosítás előtti kéziratára, és közreadja, valamint színpadra állíttatja A tanítónőt a szerző eredeti szándékai szerint – ahogyan ma is ismerik és játsszák.[4]

Szereplők

Tanítónő

öreg Nagy István

ifj. Nagy István

Nagyasszony

Tanító

Kántor

Kántorkisasszony

Főúr

Káplán

Szolgabíró

Járásorvos

Törvénybíró

Bérlő

Gyógyszerész

Lovászinas

Postás

Komornyik

Hray Ida

Prímás

Három kenőasszony

Iskoláslányok

Gratulánsok

Cselekmény

A századforduló egy meg nem nevezett falujának[5] elöljárói új tanítónőt várnak a helyi iskolába. A kántorlakáson - ahová nem sokkal később betoppan Tóth Flóra, a fiatal, Pesten tanult, tettre kész és lelkes új tanerő - kártyázgató előítéletes és maradi férfiak nem sok jóra számítanak a jövevényt illetően, ám amint megérkezik, azonnal elkezdenek körülötte sürögni-forogni, intelligens(nek szánt) beszélgetések kezdeményezésével igyekeznek imponálni neki, valamint megpróbálják megkörnyékezni. Az új tanítónő híre eljut a falu összes lakójához, és a vidék tehetős és befolyásos családjához, Nagyékhoz. Az örökös, ifjabb Nagy István inasát küldi Flóráért, aki azonban visszautasítja a pökhendi fiatalember kérését, aki így személyesen is felkeresi, előállva szándékaival, ám megint csak falba ütközik: a felháborodott tanítónő most már személyesen is elzavarja Istvánt.

A második felvonásra eltelik három hónap Flóra érkezése óta, amely idő alatt ifj. Nagy folyamatosan ostromolja őt, zenészeket és virágokat küld hozzá. A falu köztiszteletben álló, magukat arrogáns módon mind magyar, mind pedig nemzetiségi – elsősorban szerb és zsidó – társaiknál felsőbbrendűnek tartó személyei, a szolgabíró, a káplán, a járásorvos, a gyógyszerész és a törvénybíró kivétel nélkül újra és újra sikamlós ajánlatokat tesznek a fiatal nőnek, de rendre csak elutasító szavakat hallanak viszont. A tárgyaláson magukat az állammal, az egyházzal és a társadalommal, lényegében a konzervatív renddel azonosító, sértett férfiak éppen ezért szánalmas és képmutató módon koholt vádakkal illetik Flórát, az „érzelmi alapon” szocialistát: szerető tartásával, erkölcstelenséggel, „piszok zsidó munká”-k olvasásával (Émile Zola regényével) és nem helyénvaló ideák vallásával és egyben tanításával, amelyeket a falubéli kislányok fejébe próbál plántálni. A semmiből összeálló és rögtönítélő bíróság távozásra kényszeríti Flórát, valamint a nővel rokonlelkű, az övéhez hasonló nézeteket valló tanítót. A hír hallatára ifj. Nagy István felkeresi a lányt, elárulja neki, hogy mennyit változott, amióta megismerte és belészeretett, félretette kicsapongó életmódját, nőcsábász attitűdjét. A tárgyalás során meghurcolt Flórát megpróbálja maradásra bírni és rávenni, hogy házasodjanak össze, majd ígéretet tesz: elküldi szüleit is, hogy illő módon kérje meg az ifjú hölgy kezét.

A tanítónőhöz ellátogatnak István szülei, ám a lánykérés cseppet sem a terv szerint zajlik le: fiuk linkségéről prédikálnak, megpróbálják Flórát inkább a szolgabíróhoz adni, pénzt kínálnak neki, bájitalfőzéssel vádolják, mire a nő végül sértetten hazaküldi a párt, és a fiukkal együtt várja őket vissza, ám megalázó helyzetére nézve nem ígér igenlő választ. A család újbóli jövetelekor megismétli a leánykérést, amire Flóra végül nemet mond. István a szüleit okolja emiatt, ráadásul felemlegeti bátyja öngyilkosságát is. A fiatal hölgy a darab lezárásakor jótanácsokkal látja el a jelenlevőket, majd emelt fővel távozik a faluból és a helybeliek életéből, akik – id. Nagy szavaival élve – ezzel „Eleresztették… az életet, a jövőt…”.[6]

Értelmezés

Nemcsak A tanítónőt, de Bródy teljes drámaírói munkásságát is hagyományosan a naturalizmus magyarországi lenyomataként, „magyar Zola”-ként szokás tekinteni, azonban az irodalomtudomány nem megy el amellett sem, hogy darabjainak stílusa az impresszionizmushoz, vagy még inkább a szecesszióhoz legalább annyira közel áll,[7] sőt, egy-egy jelenetben (például a furcsa lánykérés esetén) még a groteszk stílusjegyei is felütik a fejüket.[8] Ami Bródynál A tanítónőben a naturalizmust képviseli, az a vidéki magyar társadalom beszűkültségére, elmaradottságára és kisszerűségére való rávilágítás - azáltal, hogy még a falu vezető személyiségei is erkölcsileg és intellektuálisan egyaránt züllöttek; valamint a problémák és az emberi ösztönök kendőzetlen bemutatása – amiért 1908-ban az elmarasztaló kritikát is kapta. Emellett az ún. „boldog békeidők” boldog mivoltának megkérdőjelezése,[9] az életképszerű jelenetek, Flóra pozitivista szemlélettel való felruházása és szembeállítása a falu újszerűségtől való ódzkodásával, a Zolára, illetve regényére (Mouret abbé vétke) való hivatkozás, „az erőszak és a hatalom meghatározó szerepének hangsúlyozása az emberi kapcsolatokban”,[10] valamint a korabeli közéleti kérdések firtatása – például a darab párbeszédeiben feltűnő, elsősorban a szolgabíró által bírált kivándorlás, a nemzetiségi és a zsidókérdés. Ez utóbbi több ponton is visszaköszön a drámában, az erkölcsileg züllött karakterek által bírálva, a zsidókon gúnyolódva, róluk negatív képet alkotva, míg Flórán keresztül talán maga a szerző szólal meg, aki az előbbiekkel ellenkezve pont, hogy szerethető, kedves emberekként ábrázolja az egyszerű, szegény, falusi zsidókat. Bródy maga emellett rokonszenvezett Zolával, és az, hogy műve „lezsidózását” a káplán szájába adja, még inkább erősíti a szimpátia fennállásának sejtését.

A drámai bonyodalmat a falubeli férfiak nemi vágyai és Flóra ellenállása okozza. Az ebből kibontakozó bíráskodáskor azonban fény vetül arra is, hogy nem csupán az iskolaszék vádaskodásairól és – Földes Anna szerint a darab végére egyre inkább felerősödő – egyfajta romantikus regényességgel átitatott[11] szerelmi szálról szól a fáma, hanem a megkövült vidéki társadalom és Flóra, a nő újszerű mentalitása, önmagára ébredése közötti kollízióról is. A főhős nem követ el bűnt, az őt körülvevő világ számára mégis bűnös, és éppen ezt a lehetetlen helyzetet megelégelve fellázad az egyén, méghozzá a női egyén a konvenciókkal szemben, leleplezi a hazugságokat, az erkölcstelenséget, és alapjaiban teszi ingataggá a fennálló „férfierkölcsű” rendet, ami végül elhozza Flóra morális diadalát.[12] A nőiség ezen újfajta felfogása, a férfiakhoz felérő, velük egyenrangú félként való ábrázolása, lázadása – és kiútkeresése – a konzervativizmussal szemben, valamint Flóra alakjának heroizálása miatt lépi túl A tanítónő a naturalizmus kereteit és válik szecessziós színdarabbá.[13]

Színházi bemutatók, fogadtatás

Az 1908-as vígszínházi ősbemutató hatalmas közönségsiker volt, azonban a kritika és a politikai elit elmarasztalta A tanítónőt, amiatt, hogy csupa züllött, erkölcstelen, romlott figurát felvonultatva Bródy rendkívül negatív színben tüntette fel a vidéki magyar társadalmat és a helyi állapotokat.[14] Emiatt a Tanácsköztársaság idejéig nem is igazán kap nyilvánosságot a darab, majd ez a tendencia folytatódik 1919-et követően is. A Bródy által eredetileg színpadra szánt verzió Berlinben mutatkozott be először, Max Reinhard rendezésében,[15] mely végül hatalmas bukásnak bizonyult, és sikert csupán majd’ fél évszázaddal később, 1954-ben ért el, a Jókai Színház társulatának előadásában.[16]

Első színpadra állítása óta még 37 alkalommal rendezték meg A tanítónőt magyar színházban: többek közt Kolozsvár, Marosvásárhely, Kassa, Zalaegerszeg, Debrecen, Békéscsaba, valamint számos budapesti teátrum adott otthont Bródy időtálló darabjának. Legújabban 2013-ban mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház, Rusznyák Gábor rendezésében.[17]

Adaptációk

A tanítónőt három alkalommal filmesítették meg: 1917-ben (r.: Jankovics Jenő)[18] és 1945-ben (r.: Keleti Márton)[19] mozi-, 1988-ban tévéfilm (r.: Léner Péter)[20] formájában. Az 1945-ös filmváltozatot az 1947-es, második cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták.[21]

Kapcsolódó szócikkek

Bródy Sándor

Naturalizmus (művészet)

Szecesszió

Vígszínház

Források

Használt szövegkiadások:

Bródy Sándor, „A tanítónő”, in: Bródy Sándor, Válogatott drámái, szerk. Rajnai Edit (Budapest: Unikornis, 1996), pp. 127–189. – letölthető: http://mek.oszk.hu/00600/00629/ (lekérés ideje: 2014. 05. 03.)

Bródy Sándor, „A tanítónő”, in: Bródy Sándor, Az asszonyi szépség: Többféle apróságok, melyek a czimre vonatkoznak – http://mek.oszk.hu/00600/00627/00627.htm (lekérés ideje: 2014. 06. 01.)

Szakirodalom:

Druzsin Ferenc, „Bródy Sándor »falusi színművei«: A dada (1902), A tanítónő (1908)”, in: Cs. Varga István, szerk., „Születtem Egerben, amire büszke vagyok”: In memoriam Bródy Sándor (Budapest: Hungarovox, 2013), pp. 101–128.

Földes Anna, Bródy Sándor (Budapest: Gondolat, 1964)

Földes Anna, „Tóth Flóra odisszeája”, Criticai Lapok, 7 (2012) – http://www.criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38411:toth-flora-odisszeaja&catid=25:2012 (lekérés ideje: 2014.05.04.)

Gintli Tibor, „A 20. század első felének magyar irodalma”, in: Uő, szerk., Magyar irodalom (Budapest: Akadémia, 2010), pp. 641–853.

Juhász Ferencné, Bródy Sándor (Budapest: Akadémia Kiadó, 1971)

Peremiczky Szilvia, „’Árpád és Ábrahám földiek voltak’ (?): 1848. Megjelenik az Első magyar zsidó naptár és évkönyv az 1848-ik szökőévre”, in: Szegedy-Maszák Mihály – Veres András, szerk., A magyar irodalom történetei 2.: 1800-tól 1919-ig (Budapest: Gondolat, 2007), pp. 297–314. – letölthető: http://villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12238 (lekérés ideje: 2014. 06. 01.)

Adatbázisok:

Festival de Cannes – Official Website - http://www.festival-cannes.com/en.html (lekérés ideje: 2014. 06. 02.)

Internet Movie Database – http://www.imdb.com/ (lekérés ideje: 2014. 06. 02.)

Magyar Nemzeti Filmarchívum – http://www.filmintezet.hu/ (lekérés ideje: 2014. 06. 02.)

Színházi Adattár – http://www.szinhaziadattar.hu/index.php?lang=hu (lekérés ideje: 2014. 06. 03.)

Kategória

Drámák, Magyar drámák, Magyar irodalmi műv